Keresztes Levente fafaragó kiállítása

Keresztes Levente fafaragónk kiállítását 2024 március 27.-én nyitottuk meg a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány meghívására a Pannon Magyar Ház emeleti galériájában. 

A Gyergyószentmiklóson született művész 25 évvel ezelőtt költözött a baranyai Romonyára, ahol hamar elismert és ismert fafaragó művésszé vált.
A fa iránti szeretetét, akárcsak a természet iránti rajongását gyermekkorától itta magába. Édesanyja volt az, aki asztalosként megismertette vele a fa megmunkálásának sokszínűségét, aztán iskoláit is ebben a szakmában végezte az érettségi bizonyítvány mellé ács és asztalos végzettséget is szerzett.
Már kezdő ácsként becsempészte munkáiba, a tetőkbe, épített teraszokba a népi hagyományok egy-egy elemét, díszes szarufák, egy-egy motívum látszógerendákba történő faragásával.
Sok elismerésben részesült már eddig is, többek között a MKIK Kézműves Remek pályázatán 2019. évben, majd 2020-ban is a Remekek Remeke díjat kapta.

A Kaptár egyesület tagja 2022-ben lett, majd idén vezetőségi tagként erősíti a közösséget.
A kiállításon több témát átölelő faragások kaptak helyet, élete kedves, jelentősebb állomásai, a székely-magyar kultúra megörökítése kap fontos szerepet. Munkáin a népművészet szeretete, a hitelesség, a letisztult formák, a tiszta, érzékeny lélek tükröződik mely az ehhez szükséges szakmai tudással, türelemmel, alázattal, odaadással rendelkezik.
Hitvallása Wass Albert szavaival: „Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a magyar, bárhol éljen is.”

Fel